Skip to content

Welcome to the … Middle side I.

Welcome to the … Middle side I.
 
A szöveget kettébontottam, mivel hosszú lett. A 2. rész végén gyakorlati megfontolásokat is találsz – érdemes eljutni oda, hogy értsük egymást, és ne csak a fele legyen meg.
 
A világos út tévedése
Sokan sokszor kaján vigyorral kacsintanak össze, ha egy belső úton járó gyakorlót látnak kibillenni az egyensúlyából, amit vállaltan szem előtt tart az életében. Irtó sokan gondolják, hogy ha valaki spirituális úton jár, akkor annak jézusi vagy buddhai békével kell fogadnia mindent, mosolyogva, szeretetteljesen, felülemelkedve. Hogy ez a keresztényi/buddhista/bármilyenista, emelkedett, spirituálisan helyes működés.
 
Hogy nem állíthat határokat (hiszen akkor hol ez az emelkedettség, túllépés, ego-legyőzés, egység-tudat), hogy nem mondhatja ki akár keményen, hogy elege van valamiből, valakiből. Hogy tűrnie kell mosolyogva, „elegánsan” mint egy szent, minden méltatlan helyzetet, ostoba környezetet, bántalmazó kapcsolódást, lealacsonyító, rossz érzéseket keltő tiszteletlenséget stb. Hogy ciki, ha egy spirituális ember haragszik, fél, keserű vagy épp megzuhan stb.
 
És az a nagy helyzet, hogy nagyon sok gyakorló is ezt gondolja, és újra és újra csalódik magában, hogy nem megy még a tökéletesen égben/fényben járás. Pedig úgy akarja. Annyira szeretné mutatni is, magának is, no meg a környezetének is. Annyira szeretne már odaérni, ahol nem cseszi fel az agyát a gyerek, a párja, az anyóspajtás stb. Ahol mindet tudja békével kezelni, szeretettel, a tökéletes együttérzéssel. Ahol már nem billen ki ebből a ragyogó, fényes tudatállapotból, bölcsességből, felülemelkedettségből.
 
Ahogy a római eleganciáért, stílusért felelős, emelkedett arbiter elegantiarum mondaná: „Equus merda”. Lószart. Ezt a fajta álszentséget úgy hívják, hogy hibbant ezo, semmit nem értő spiri – meg úgy hívják, hogy gyomorfekély, agyvérzés, rák, önbántásban nyomorult élet stb. Véletlenül sem bölcs és valójában véletlenül sem spirituális működés ez így.
Ahogy Albert Schweitzer tűpontosan megértette: „Nem kell angyalnak lenni ahhoz, hogy valaki szentté váljon.” Ha valaki, ő hiteles volt ebben a témában. Ezt úgy igyekszem tanítani a tanítványaimnak, hogy „Nem igazad kell legyen, hanem igaz(i)nak kell lenned!” Ezt most rágd meg párszor!
 
A spiritualitás módja, ill. célja az nem az ego elutasítása, megölése, ill. annak tettetése, ahol még nem tartunk. Nem, soha nem is volt ez! A spiritualitás útja a jelenen és a jelen igazságán, a külső és belső valóságon, az ezeket elhomályosító fátylakon keresztül vezet. Magyarul maga az ego az út!
 
A spiritualitás az nem elszántan-álszent lúzerképző. Egyáltalán nem jelenti azt, hogy az embernek hagynia kell bármilyen otrombaságot, tiszteletlenséget, határátlépést. Ellenkezőleg. Ha nem tanulja meg tisztelni magát, soha nem fogja tudni meglépni a valós felülemelkedést a szituációkon. Az kamu. Vagy ha mégis működőnek tűnik ideiglenesen, nem az út vége. Ez van.
 
Ha képes vagy benne maradni egy számodra valójában megalázó vagy kellemetlen helyzetben, akkor megérdemled. Nem rosszból, hanem mert tényleg: akkor még van ott tanulnivalód. Aki elvégezte a sulit, az kilép belőle. Ez az egész „keresztényi megalázkodás” egy bullshit. Jézus nem ezt tanította. A „…fordítsd oda bal orcádat is” nem ezt jelenti! Ez (is) nagyon el lett torzítva.
 
A megvilágosodásnak szintjei vannak. Az első szintekről még bőven vissza lehet esni. Attól, hogy valaki szerzetesként vagy elvonult aszkétaként – a helyzetekből kivonulva, azokat illúziónak kezelve – megvilágosodik, még nincs vége a sztorinak, nem fog automatikusan megtörténni a megszabadulás is, mivel ez a fajta megvilágosodás még nem stabil. Újra fog még születni, hogy stabilabbá és átfogóbbá váljon a tudat tiszta állapota. Ennek a megértéséhez ajánlom ezt a filmet, annak, aki még nem látta: Szamszára
 
Tedd be ővilágosságát ugyanis egy párkapcsolatba, egy multiba, a nav-csekkek világába, és máris elsötétül a tudat, ha nem tanulta meg ezeket a helyzeteket is lelki békével – a jelenben, a valóságban maradva és nem elmenekülve! – kezelni. Ez pedig nem fog másképp menni, mint hogy a helyzetekben megtanulja a saját erejét. Utána már elengedheti azt.
 
De ha nincs valóságában elfogadott és folyamatában megdolgozott, kézbe vett ego, akkor nincs mit elengedni a végén. Csak azt tudod valóban elengedni, amit először teljesen a kezedbe vettél! Az egon keresztül vezet az út, nem a megölésén vagy a kikerülésén át. A keresztül azt jelenti: megismerni önmagadat, elfogadni, ahol tartasz: a benned lévő sötétséget is.
 
Önmagunk tisztelete és szeretete az út, persze mások tisztelete és elfogadása mellett. De nem fordított a sorrend, és véletlenül sem a jókisfiúságról/jókislányságról szól, bármennyire az lenne „keresztényi”.
 
De amúgy ez az egész keresztényi is kamu: Jézus ordítva szétvert egy templomi vásárt, megátkozott egy fügefát (vágod?: egy fügefát!), eleven disznókba zavart át egy embert megszálló démonokat, hogy azok belevesztek egy tóba (nem annyira vegán eljárás), veszekedett a rajta sabbatot számonkérő rabbikkal, kétségbeesett a feladatától, végzete módjától stb. Jézus igazi volt. Mi merünk azok lenni, vagy dumálunk hülyeségeket, ezzel nem vállalva a felelősséget a valóságunkért?
 
Nem annyira pc, nem annyira spirit a harag, az elegem van érzés, a megbántottság, a határok meghúzása, mások határon kívül helyezése – vagy bármilyen negatív érzés? Haha, dehogynem 🙂 Ha ezeket elrejtjük mások és magunk elől, attól még ott vannak. Energia nem vész el. Ellenben belülről szétrág. Darabról darabra felprédálva a kapcsolataidat, az egészségedet, az életed. No meg hazugság. A tudatosság pont nem ezt jelenti.
 
Jung így írta: „Amivel nem nézünk szembe önmagunkban, az a végzetünkként fog elénk bukkanni.”
Az ismert űreposzban a jedik legnagyobb tévedése, hogy nem engedik meg az érzelmeket. Élet- és működésképtelen butaság. Ez így iszonyú gyengévé teszi őket, és iszonyú kiszolgáltatottá. Hány, de hány jedi bukik el, és lép át a sötét oldalra, és válik szörnyű pusztítóvá, önmaga legrosszabb verziójává emiatt.
 
És mind ezért: mert nem tanul meg bánni az érzelmeivel, hanem csak elfojtja, elkerüli azokat, mintha bűn lenne érezni. Nem ismeri meg így a saját belső sötétségét, csak lehasítja azt, és végül így az kerekedik felül, és annak áldozatává válik, a környezetével együtt.
Luke Skywalker (égben, vagyis fényben járó, mennyire beszédes..) apját nem tanították meg a szerelem, a féltés, a féltékenység, a harag stb. érzések kezelésére, ezért ikonikus gonosz karakterré vált a filmtörténetben (igen, tudom, a végén megtért, cuki vödör lett, Ana-kind, értem). Luke legyőzte a gonoszt kívül. De az új filmekből kiderül, hogy belül nagyon nem: konkrétan egyedül él egy nyamvadt bolygón, mert annyira nem tud együtt élni másokkal és a saját meg nem dolgozott múltjával. Solo barátja fiát sem sikerült jól nevelni, abból is ávh-s lett (aztán az is becukult, tudom).
 
Szóval fontos lenne megérteni, legalább nekünk, gyakorlóknak, hogy igenis van helye a sötétségnek bennünk. Van helye, hogy ezt elfogadjuk, teret adjunk neki, foglalkozzunk vele, megengedjük magunknak: hogy feljöjjön, és szembenézzünk vele! Ráadásul ezeken keresztül fogunk valójában fejlődni/tisztulni. Ezekben van a kulcsa az igazi önmeghaladásoknak.
 
Jogod van haragudni, félni, vágyni, kétségbe esni, szomorúnak lenni, feszültnek, depisnek, fájónak. Jogod van rá, hogy legyenek ártó szándékaid, féltékenységed, irígységed, pusztító gondolataid/érzelmeid stb. Jogod van kiabálni a pároddal, szüleiddel, gyerekeiddel, bárkivel.
 
Ettől még nem leszel rossz ember/szülő/társ stb., sőt! Ugyanis ezek vállalásán keresztül lehetséges belemenni azokba a külső konfliktusokba, amik révén rendezni lehet a benned lévő konfliktusokat. És így nem fog elmúlni a szereteted a másik emberrel kapcsolatban. Így tudod kioldani magadból a sérüléseket, rendbetenni, amik szükségesek ahhoz, hogy emelkedhessen a színvonala az együttműködéseteknek.
 
Magyarul hogy egyre méltóbb, igazabb, értékesebb kapcsolatokban, viszonyok között élj. Ez az önmagaddal való kapcsolatra is pontosan ugyanígy érvényes. Ez az egyetlen igazi útja az önismeretnek. Ha meg helyzettel/világgal és nem emberrel kapcsolatos a belső konfliktusod, rossz érzésed, akkor meg ugyanúgy a belső sötétség felvállalása lesz az út, hogy megértsd, hol tévedsz el, és hogy is lehet ebből kijönni.
 
Ahogy tanfolyamokon sokszor kihangsúlyozom: „A béke az a harag után van.”
Ha nem fogadjuk el, hogy hol tartunk és mi a valóságunk, soha nem fogjuk tudni azt megdolgozni, és valóban továbblépni. Soha nem lesz elérhető annak a valósága, aminek az illúzióját most magunkra erőltetjük, eltévedő megfelelésből! Spirit-selfie a tükörbe, megosztva másokkal, annyi lesz csak a miénk..
 
A 2. részben megnézzük a sötét oldal eltévedését
Tetszett, amit olvastál? Oszd meg ismerőseddel!