Különbségek az egyházak dogmatikus vallásossága (innentől edv, mert nem minden vallásosság dogmatikus) és a valós spiritualitás között – szerintem.
▪ Az edv dogmatikus szabályokat állít, követői gondolkodás nélkül betartják azokat.
▪ A spiritualitás arra hív bennünket, hogy mindent vizsgáljunk meg, mindent kérdőjelezzünk meg, és futtassunk át a valóságnak megfelelés, a tapasztalás szűrőin.
▪ Az edv fenyeget és ijeszt.
▪ A spiritualitás felszabadít és belső békét ad.
▪ Az edv a bűnről és a bűntudatról beszél.
▪ A spiritualitás azt mondja: „tanuljunk az eltévedéseinkből, váljanak ekképp kinccsé”.
▪ Az edv elnyom – nagyon sokszor erőszakosan – mindent, amit hamisnak címkéz.
▪ A spiritualitás miközben közelebb visz az igazságodhoz, együttérzővé, toleránssá tesz, még az edv-t is megértéssel kezeli, látja, hogy a tudat fejlődésének elengedhetetlen lépcsője az is!
▪ Az edv Istenről, mint különálló hatalomról beszél. Épp ezért létrehozza a Sátánt és vele a dualitást, lemarad az Istennel való valós kapcsolódásról és magáról a valóságról is.
▪ A spiritualitás mindenben Istent ünnepli, s eggyé tesz bennünket vele. Az Univerzum, s benne minden porszem és érző lény, minden gondolat és érzés az EGY része. Isten valós arca az EGY, szinonimája az Univerzum, valósága és kulcsa a tudat.
▪ Az edv nem tűr el semmilyen megkérdőjelezést, külön gondolatot.
▪ A spiritualitás bátorít a megkérdőjelezésre, a tudat kinyitására, felszabadulására.
▪ Az edv a szűkös és korlátozott megértésű egó kreálmánya.
▪ A spiritualitás nem kreálmány, hanem az ego hátrahagyásának tapasztalása.
▪ Az edv Isten nevében megoszt és ellenségedkedéseket szül.
▪ A spiritualitás egyesít és elfogadást nyit ki.
▪ Az edv azt követeli, hogy higgy.
▪ A spiritualitásban az élet szerelme nyitja ki a hitet.
▪ Az edv szent könyvek fogalmait magyarázza félre és követi annak megfelelően szigorúan.
▪ A spiritualitásban az élet minden pillanata tanítás és felszabadítja a szent könyvek tartalmát az eredeti tanításokhoz, ahol Isten nem más, mint a saját tiszta tudatunk Egy-állapota.
▪ Az edv a félelemből táplálkozik.
▪ A spiritualitás a bizalomból és a hitből táplálkozik.
▪ Az edv az elmében él.
▪ A spiritualitás a tudatban és a szívben él.
▪ Az edv komolykodó rituálék végzésébe ragad.
▪ A spiritualitás úttá teszi a bolondozást is.
▪ Az edv megbélyegzi a testi szerelmet és a vágyakat.
▪ A spiritualitás érti, hogy a szerelem út az élet szerelme felé, és a szeretkezés, vágyak is az út részei, és a szeretet megélése sosem bűn.
▪ Az edv táplálja az egót.
▪ A spiritualitás a túllépésre késztet.
▪ Az edv arra késztet bennünket, hogy lemondjunk a világról, hogy Istent kövessük.
▪ A spiritualitás arra késztet bennünket, hogy Istenben éljünk anélkül, hogy lemondanánk meglévő életünkről.
▪ Az edv kultusz és papjai megkerülhetetlen autoritások, az egyetlen kapcsolódás Istenhez.
▪ A spiritualitás semmit és senkit nem helyez sem felénk, sem alánk, a kapcsolathoz Istennel nincs szükség senkire és semmi másra csak a saját tudatunkra és szívünkre.
▪ Az edv a paradicsomi dicsőség álmaival tölt el bennünket és a halál utáni élettel kecsegtet, illetve fenyeget.
▪ A spiritualitás megmutatja, hogy az itt és mostban rejtezik a menny és a pokol, és szerelmessé tesz a halál előtti életünkkel.
▪ Az edv azoké, akik még alszanak a tudatukban, de érzik, hogy van több a matériánál.
▪ A spiritualitás azoké, akik ébrednek a saját tudatukra, és nyitottak megvizsgálni a valóságot.
▪ Az edv azoknak való, akiknek szükségük van valakire, aki megmondja nekik, mit kell tenniük, mi a helyes, mik a szabályok – útmutatást akarnak kapni.
▪ A spiritualitás azoké, akik odafigyelnek a belső hangjukra, és az útmutatások alapján megtalálják a saját útjukat.
▪ Az edv a múltban és a jövőben él.
▪ A spiritualitás a jelenben él.
▪ Az edv a vallásalapítóból (Jézus, Mohammed, Buddha stb.) kultuszfigurát gyárt, ember felé emelkedő isteni lényt, kötelező imádat tárgyává, bálvánnyá teszi, és a nevében rengetegszer öl és büntet.
▪ A spiritualitás érti, hogy a tanító maga nem volt vallásos, és pláne nem volt isten, hanem pont, hogy egy egyszerű ember csupán, aki a leszületési láncolatában (megannyi eltévedő út tanulása után) eljutott ahhoz a tudati tisztasághoz, hogy meg tudta mutatni az utat, saját példáján és tanításain keresztül a tudatunk felszabadításához, mindannyiunknak. És pont az volt a tanítása egyik lényegi eleme, hogy ne imádjuk, ne emeljük bálvánnyá, hanem találjuk meg önmagunkban az ő minőségét. És ne ártsunk, senkinek és semminek a nevében.
▪ Az edv elhiteti velünk az örök életet.
▪ A spiritualitás tudatosítja bennünk az örök életet.
▪ Az edv szerint emberek vagyunk, akiknek spirituális élményei lehetnek.
▪ A spiritualitásban megismerjük magunkat, mint szellemi lényeket, akik épp emberi tapasztaláson mennek keresztül.
▪ Az edv – mint valójában a spiritualitás egy szűk és részben annak fonákjává váló részhalmaza – szükséges volt az emberiség és a társadalmak fejlődése során, hogy megszilárdítsa és közös értékrendre hozza a közösségeket, alapot teremtsen a tárgyi/technológiai/gazdasági stb civilizációs fejlődéshez. Az emberiség tudati fejlődésének fontos lépcsője volt ekképp. Mára viszont elvégezte munkáját és a múltba sodródik, részben erről szól a mostani világkorszakunk.
▪ A valódi spiritualitás az egyéni és ezen keresztül társadalmi tudati felszabadulás, az eljövő emberi tudatszinthez vezető út ösvénye. A jövő, amit az edv lépcsőjére állva, de azt továbbhaladva érhetünk el.
▪ Az edv égisze alá tartozik valójában a materializmus is. Dogmatikus vallásos nézet, hogy nincs más, csak a matéria, és minden mást elutasítunk, sőt támadunk. Az egyháza a tudományos mainstream. A korábbi inkvizítorok új testben most a spirituális úton járókat üldözik, bélyegzik meg, még ugyanabban a tudati tanulási folyamatban vannak, csak épp más ruhában és szlogenekkel.
▪ A spiritualitás maga mögött hagyja ezt a tudati beszűkülést is, nem tagadja a matériát, de érti, érzi, éli, hogy a valóság és a tudatunk jelentősége ennél jóval több.
▪ Az edv világában az Isten és az egyház törvényeinek megfelelés a kulcs, jókisfiúkat, jókislányokat igyekszik belőlünk gyártani. Önálló gondolkodás nélküli nyájat, akikhez egyházi és politikai pásztorok kellenek.
▪ A spiritualitásban, amikor ledobtuk az utolsó megfelelést is, levetettük magunkról a jókisfiú/jókislány kényszerzubbonyt, megérkezünk a valós szeretetbe, s egyetlen pásztor a jelen pillanat igazsága lesz. És szeretettel nézünk a korábbi nyáj állapotunkra, mert annak szenvedése kellett a végső ébredéshez.
2023.05.29.
