Ha okos lennék, akkor hallgatnék a hiteles forrásokra, az elemzésekre, a remekül megcsinált animációs filmekre, amikben bemutatnak minden hasznos tudnivalót a mostani helyzetről: maszkokról, elzárásokról, vakcinákról – és hallgatnék rájuk, betartanám mind. És mivel felelősségteljes ember szeretnék lenni, így igyekeznék rávenni embertársaimat is, hogy tartsák be mindezeket.
Ha rosszabb állapotban lennék, akkor erőszakosan tenném ezt, másokat lenézve és lealázva, fennhéjázva és emberi minőségem, értékeim hiányában. Ha jobb formában, akkor elemzéseket, tanulmányokat citálva, minőségibb polémiás működést elindítva, ahol tisztelném mások véleményét, de remélném, hogy előremutató hatásomra árnyalódik az övék.
Ha okosabb lennék, akkor arra is rálátnék, hogy az emberi szervezet immunrendszere hogyan reagál a vírusokra, min múlik és min nem, hogy valaki „elkapja”-e a vírust, és ha igen, akkor milyen súlyosságú tüneteken megy át. Megérteném, hogy igazából tényleg fontos az, hogy hogyan érzünk, gondolkodunk, mi hat a tudatunkra, az érzelmi világunkra, a testünkre; mit eszünk, mennyit mozgunk stb.
És sokat lennék a természetben, a napon, a szeretteimmel, kikapcsolnám a tv-t, a hírportálokat, a pánikot és/vagy agressziót keltő csatornákat, embereket az életemből. Szednék sok C, D és egyéb immunturbó vitamint, leállnék a hússal, a műkajákkal, az addikciókkal, felerősíteném a saját immunrendszerem, mindhárom síkján létezésemnek (tudat-lélek-test). Felelősséget vállalnék a saját állapotomért, és nem gondolnám, hogy csak mások felelősek azért, és tudom, érteném, hogy tudok tenni magamért és beszélgetésekkel másokért.
Ha tájékozottabb lennék, akkor mellesleg megérteném, hogy milyen végtelenül jól jött ez a pandémia-pánik a világ kormányainak, hogy egy hatalmas – már kb 4-5 éve nagyon várt, és elkerülhetetlen, ellenben biztos politikai bukással járó – gazdasági lufi összeomlást ilyen szépen ki tudnak vezetni a gaz koronavírus segítségével. Hiszen az a hibás, a miatta bevezetett kényszerű korlátozásokkal.
Nem gondolnám azt, hogy csak erről szólna a dolog, hiszen látnám, hogy a vírus létezik, és hatalmas károkat okoz, de közben azért jobban megérteném, hogy miért lehetett az, hogy már akkor pandémiáról beszélt a világsajtó, amikor még a százada sem volt a fertőzöttségi ráta annak, amit hivatalosan pandémiának, világjárványnak nevezhetnénk – és az orvosoknak sem volt halvány elképzelése arról, hogy mi is ez a ‘denevér-kivonat’.
Hogy már akkor be lettünk zárva, amikor ennek az égvilágon semmi értelme nem volt. Ha lett volna, akkor fél éve sokkal keményebb karanténban kellene lennünk, az egész világon. De valahogy nincs így. És valahogy nem rosszabbak az adatok ott, ahol nem is voltak elzárások (nem, nem rosszabbak, tessék független elemző oldalakat nézni). Valahogy nem.
És közben figyelve a tulajdonosváltások bejelentéseit, terep-szociológus ámulattal figyelném, hogy milyen érdekes, hogy a legértékesebb, de az elmúlt évben tönkre-/csődbement vendéglátóegységek, területek politikusi tulajdonba kerültek szép fővárosunk belvárosában és még sok másik településen.
A magyar narancs valahogy egyre keserűbb, ámulatosan nagy tanító ám a felcsúti Gátlástalan Fc (meg az ellenzéki összefogó haverjaik is, egyik kutya, másik eb).
„Betyáros ám az egész mese, pödörhetjük napestig bajszunkat e hinnye cifra világon…” mondta Arany János karaktere.
Ha bölcs lennék, látnám, hogy valójában teljesen mindegy, hogy ki mit ír, mond, mert átlátnám, hogy nem létezik hiteles forrás. Egyébként amúgy sem, de most látványosan nem. Hogy valójában nagyon diverz „a tudomány” megértése mindarról, ami történik, és amit szerintük csinálnunk kellene. Hogy számtalan nagyon profi tudós és doki kifejezetten egymásnak ellentmondó állásponton van, mindenhol remek és vitathatatlan érvekkel, csak közben úgy tűnik, hogy az élet ügyesebb a vitaversenyen.
Látnám, hogy valójában ilyen nem létezik: „a tudomány”. Hanem számtalan más nézőpontú, máshonnan közelítő, az igazság egy szilánkját részben (mert bazira csak részben) birtokló, különböző támogatottságú és érdekű csoport létezik. Egy olyan térben, ahol tudomány-vallásúak már az emberek. Ahol ha azt mondjuk: ezt mondja a tudomány, akkor elfogadjuk azt, mint annak idején amit a püspök böffentett a szószéken. Nem kérdőjelezzük meg, és nem gondolunk bele, hogy 100 év múlva nyilvánvalóan más lesz már a tudomány átlátása mindazon területekről, amikről most oly meggyőzően állít.
Ha bölcsebb lennék, akkor megérteném, hogy egy érdekes végjátékban vagyunk, ahol ez a vírus minden pánikkeltés – és szomorú szenvedés, halálozás és maradandó károsodás – ellenére csak egy kis fejezet a történetből, ahol jelenlegi emberi civilizációnk vizsgázik, ill. már levizsgázott. Ahol az emberi faj tönkretette a bolygóját, az életterét. Saját magának és millió másik fajnak. Akiket valójában leszar és megzabál. Ahol a co-vid (közös mozi) és a vele járó gazdasági krach csak egy kis hullám a klímaválság és még kisebb hullám az ökoszisztéma-armageddon szökőárjai előtt. Ahol rövidlátóan ezerrel rágörcsölve kis tüzet olt intelligenciájára oly büszke (Sapiens Sapiens) fajunk, ahelyett, hogy a beindított atombombák hatástalanításával foglalkozna über szorgalmasan.
Ha pedig meglenne bennem a tényleges tisztánlátás, akkor ránézve a mostani helyzetre, álmélkodva figyelném a világ megnyilvánulását, ahogy esélyt ad nekünk. Ahogy minden teszetoszaságunk, önző pörgésünk, varacskosdisznóhátsó-szintű tudatosságunk, pánikpornónk, kicsiségünk ellenére kapunk esélyt. Nem szépet, nem elegánsat, azon már rég túl vagyunk. Hanem keményet, fájdalmasat, ami akár még ébreszthet is minket: nem mehet így tovább. Hogy minden fájdalma és vesztesége, összedőlése szükséges. Sőt, majd egyszer visszanézve: végtelenül fájdalmas, de ugyanennyire áldott. Ha most nem dől össze ez a buta életmód, ez a Homo Consumerus társadalom, nem most padlózunk sok áldozat révén – akkor nem lesz élettere a gyerekeinknek, unokáinknak.
Ez a vírus-korszak csak egy hullám, de őrületesen fontos romboló hullám. Az ego-gépünk elszabadult, és rombol mindent. Valami le kell állítsa ezt a gépet. A gép az a mi lustaságunkból, önzőségünkből, rövidlátásunkból és felelősség nem vállalásunkból épített társadalom és gazdaság-szörny. Ahol a termékeink és szolgáltatásaink több mint 90%-a teljes mértékben felesleges. És a megszerzésük érdekében széjjelhajszolt és lealacsonyított, de ráadásul a környezetünket is elpusztító életünk is teljesen felesleges.
Ha tényleg tisztán látnék, látnám, hogy keserédes csoda történik ezzel az egész hülyeséggel itt. Sírna az egyik szemem a szörnyű veszteségek és megvezetett emberiség miatt, és nevetne a másik, mert látnám, hogy így még lehet esély.
Rálátnék, hogy nem lenne értelme vitatkozni, harcolni, menteni, pörögni. Csak békében, csendben hátradőlni, és rábízni a világra (Istenre, Allahra, Krishnára, karmára stb – kinek mi az önazonosabb), hogy csinálja, amit csinál. Mert úgyis neki lesz igaza. Viszont minden pofonjában mennyi könyörület van. Ha most elég nagyot reccsenünk, elég nagyot teker a nyakunkon, talán megfelelő irányba is tudunk majd nézni…
És közben embernek maradni, a bennünk rejtező állat helyett, ej szép feladat, igen időszerű..
Ha lennék… De nem vagyok. Te sem. Ez csak egy játék, ami arról szól, hogy mennyire tudunk békében lenni a világgal, mennyire tudjuk kioldani magunkból az ellenállást, a félelmet, a gőgöt, a tudati fátylainkat és a lustaságunkat, mennyire tudjuk megtisztítani az érzelmeinket és a tudatunkat az ego salakjától.
Jó játék ez, bent vagyunk az erdőben, ahová úgy jutottunk, hogy eddig nem figyeltük a gps-t. Most ha ránéznénk, látnánk, hogy épp újratervez.
2021.03.15.
