Nagyon elterjedt, ahogy különbséget tesznek belső úton haladó emberek állat és ember között, negatív/elítélendő minőségként kezelve az (akár saját magukban fellelt) állatit. Amíg él ez bennünk, hogy jó és rossz között teszünk különbséget ez által, addig nagyon el fogunk tévedni a spirituális úton, az alapvetésünk lesz rossz, ezért bármit építünk rá, az mindenképp össze fog dőlni idővel, maga alá temetve minket. Nézzünk bele a kérdéskörbe, hogy valójában miről szól, hogy érdemes kezelni:
Reggel szól az ébresztő, párszor lenyomod a szundit, majd mikor végül a felkelés mellett döntesz, kivánszorogsz a mosdóba, ott kómásan elvégzed a dolgod, utána lezuhanyzol, felöltözöl, megreggelizel, összekészíted, ami aznapra kell. Minimálisan kontaktálódsz a szeretteiddel, ez a reggeli sietés, sürgetés és morgás jegyében telik. Majd jön a logisztikai kihívás, hogy mindenki eljusson, ahová kell (óvoda, iskola, munkahely stb.), és a gyerekek biztonságban legyenek, amíg te dolgozol.
Majd megérkezel a munkavégzésed helyszínére, ahol különböző projektekben veszel részt, hogy tudd garantálni az egzisztenciát magadnak és a családodnak. Versenyhelyzetekben találod magad, és meg kell küzdeni ellenségekkel (pl. nem jó arc főnök, kolléga, ügyfél), szűkös erőforrásokért (pl. keret az azévi fejlesztésekre, bónusz a legjobb értékesítőnek stb.), és a saját hiányosságaiddal (pl kevésbé jó informatikai tudás, mint annak a kollégának, akivel megy a versengés, hogy melyikőtök legyen majd kinevezve). Projekt és projekt, ezekbe beleölt gondolatok, érzelmek és energia.
Majd hazafelé bevásárlás, gyerekek összeszedése, ügyintézés. Hazaérve vacsora készítés, egyéb házimunka, fürdetés, kis együtt töltött idő (talán), altatás. Ha marad energia, akkor kis minőségi együttlét a pároddal, ha nem, akkor mások életének nézése a villogó dobozban, majd alvás.
Nos, erre egy tehetségesebb pocok is képes.
Számára a reggeli (vagy épp esti) felkelés és teendők pont ugyanazok, ugyanúgy garantálni kell a kölykök biztonságát az üreg legmélyebb részében, amíg nem lesz ”odahaza” a szülő. Majd projektek jönnek: dió projekt, fenyőmag projekt, mogyoró projekt stb. Ugyanúgy meg kell teremteni a betevő falatot és tartalékokat. Vacsiztatás, fürdetés stb. ugyanaz. Mikor a kölykök végre elaludtak, ugyanúgy ott a lehetőség újabb kispockok gyártására, vagy épp az üreg bejáratánál lehet kicsit thrillert nézni (pl. rókák, borzok elhaladását a közelben, vagy ahogy épp a helyi megfigyelő rendszer – a bagoly – feltűnően ráfókuszált a bejáratukra…).
Ettől a mindennapi működéstől valójában még nem ember az ember, ha belegondolunk. Ez így pusztán egy túlbonyolított és túlszervezett állati létforma csupán.
Persze erre szoktuk mondani, hogy jó-jó, de nyilván sok minden különbség van állat és ember között, van bőven olyan, ami kiemeli az embert az állatok közül…
Tényleg ilyen sok lenne? Muszáj kötözködjek:
– Általános érzelmek: aki vitatja, hogy az állatoknak lennének érzelmeik, nos annak azt hiszem komoly gondja van az emberek világában is az empátia készségével. Sebaj, fejleszthető. Pl. egy házikedvenccel. Amint lesz otthon egy kis önző és firnyákos macsek vagy egy lelkes kis pörgettyű kutyus, máris meglesz a megértés
– Szeretet: szintén, akinek volt kutyája már, az szerintem párszor elgondolkodott már rajta, hogy az ember valójában tud-e úgy szeretni, mint egy kutya..
– Szerelem: mikor épp írom ezt a posztot, egy olyan Frankfurt melletti kis falucskából tartok épp távolsági busszal a reptér felé, ahol az egyik aktuális szomorú történet, hogy egy Mütze (kalap/sapka) nevű fehér westie kutyus eddig számtalanszor elszökött, mert szerelmes volt egy másik kutyusba (évek óta ugyanabba, pedig sok kutya van a környéken), és őhozzá rohant, amikor tehette. De nemrégiben egy autó elgázolta a szerelmét, és azóta a kutyus nem találja a helyét, pontosabban néha elszökik még keresvén a lelki társát. Bálnák és delfinek között, csimpánzoknál, más fajok között is sokszor számoltak már be szerelemről.
– Együttműködés: már akkor is tudtak együttműködni bolyban, falkában, csoportokban állatok, amikor mi még nem biztos, hogy lezuhantunk arról a feltételezett fáról.
– Tárgyhasználat: csimpánzok, kutyák, delfinek, varjak stb. A humánetológiai kutatások bizony egész szép elemzéseket adnak már bizonyos állatok képességei és különböző életkorú és intelligenciájú emberek képességei összevetése alapján. És bizony néha meglepőek az eredmények, sokszor nem az emberek javára.
– Stratégiai érzék, gondolkodás, szándékos kegyetlenkedés/kínzás, hazugság, álmodás, lelkiismert-furdalás, társadalom és kultúra létrehozása: ezek és a fentebbiek is mind olyan tényezők, amiket ki szoktak emelni, mint az ember sajátját, de gyakorlatilag azonnal tudnánk olyan megfigyelésekről, kutatásokról beszámolni, ahol kiderült: ezek szintén előfordulnak az állatok működésében is.
Akkor hol a különbség?:
– Az ember esetében az említett érzelmek, működések komplexitása, fokozottsága az, ami felülmúlja az állatit. A legtöbb esetben. De ha őszinték akarunk lenni, akkor a fejletlen emberekre is ki kell térnünk – merthogy nagyon nagy a torzítás, ha csak általánosságban beszélünk: bizony sok millió ember nincs is olyan messze az állati működési szinttől ezen említett tényezők esetében. Ezzel tudom, hogy nem tűnök túl pol. korrektnek – de a valóság az egyetlen, amivel dolgozni szabad.
– A potenciális viselkedési sokrétűség. Bármilyen jó képességű állatról is van szó, a viselkedése nagy mértékben fog a faja természetéhez igazodni, egyfajta csoporténhez, nem tud igazán önálló módon gondolkodni, tervezni, viselkedni, csak ami jellemző az ő csoportjára – faji kereteken belül tud egyediként megnyilvánulni. Ehhez képest az emberek teljes különbözőséget tudnak felmutatni bármilyen helyzetre való reakciójukban: kifejlett és meghatározó az önálló én, ami bőven felül tudja írni a faji vagy akár a kulturális/szubkulturális csoportént.
– Etikai gondolkodás és viselkedés (nem moralitás, az állatközösségekben is létezik). Ez annyit jelent, hogy belső etikai érzékből (nem pusztán csak odaadó szeretetből) akár fel is tudjuk magunkat áldozni eszmék, értékek oltárán, és akár a csoportnormától is eltérhetünk, ha az sérti a belső értékeinket. Ez kifejezetten emberi, magasztos minőségünk.
– Magas komplexitású nyelvhasználat. Azt a fajta mély kontextusú önkifejezést, amit kultúráink tudnak, nem lehet utolérni semmilyen állati szintű tudatnak.
– A legjelentőségteljesebb különbség ember és állat között viszont az absztrahálás képessége. Ez az, amivel valóban kiemelkedik az ember az állatvilágból. Mi az absztrahálás? Nem, nem egy kellemetlen nátha típus. Elvonatkoztatást jelent. A konkrét, jelenbeli, érzékelhető helyzettől és automatikusan kialakuló, fixált önös nézőponttól való elvonatkoztatás képessége:
• képzelőerő,
• összefüggések megértése,
• felülemelkedés,
• nézőpontváltás (illetve több nézőpont egyidejű figyelembe vétele),
• kérdésfeltevés,
• absztrakciókkal élő művészet
• fogalmi gondolkodás képessége
• múlt és jelen átfogóbb értelmezése
• érdeklődés az önmagától teljesen független és érdekeihez nem tartozó dolgok iránt.
• az igazi önzetlenség (ez állatoknál másképp jelenik meg) is ez: teljes elszakadás a jelenbeli érzékletek és önös érdekek síkjától.
Amit fontos megérteni: az absztrahálás, nézőpontváltás képessége a lényeg a belső úton. Ez a kulcs, sokat fogok írni róla későbbi posztokban is.
És fontos, hogy megértsük: ennek semmi köze az állati szintek megtagadásához, elutasításához. Ellenkezőleg: mind a kettőre szükségünk van, mert nem valahová máshová vezet az út, hanem pont hogy önmagunkhoz. Nem önmagunk megváltoztatásról szól a belső út, valami mássá, „jobbá”. Ellenkezőleg: önmagunk teljes kibontása a cél; teljesen szabad és boldog állapot, megismerve önmagunkat és a világot. Ezen belül a saját indulatainkat, késztetéseinket, vágyainkat ugyanúgy, mint a rajtunk túl mutató lehetőségeinket is. Az egyensúly középen teremtődik meg. A megvilágosodás a központi csakrában, a szívcsakrában történik, amikor kiegyenlítettük az alsó és felső csakrák energiáit, középen találkoznak és kiteljesítik egymást.
Egy gyors példa erre:
Ami szintén magas szintű absztrahálás következménye, ahogy mindenki érzi is, hogy emberi létünk egy kulcs produktuma, képessége, bőven meghaladva az állatvilág működési síkját: a zene. Azon belül is annak legszofisztikáltabb változata: a szabad jazz. (Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy ez biztosan mindig jó élmény, és hogy a többi ne lenne értékes, vagy akár sokkal élvezhetőbb, csupán a jellege miatt emelkedik ki a többi stílus közül.) Ez ugyanis képes mentes lenni minden faji vagy kulturális bevéséstől, rögzültségtől, csoporténtől.
A minőségi zenének 2 gyökere van: érzelem és gondolat. Önfeledtség és tudatosság. Intuíció és technikai szakértelem. Érzelem, indulat, ösztönök nélkül a zene csak favágás, idegesítő, semmilyen, zavaró. Tudatosság, technika nélkül pedig csak lehetőség, ami sosem kap formát.
A konklúzió immáron röviden: fontos, hogy egyáltalán ne legyőzendő ellenségként, koszként, szégyenként tekintsünk az állati oldalunkra, mert el fogunk tévedni. Már az elején jó, ha megértjük, hogy az elutasítása ezen részünknek eltévedés, pont, hogy megakadályozza a haladást a belső úton. Az igazi spiritualitás alapja nem a felfelé nézés. Hanem a valóság megismerése, tudatosságban való elfogadása és integrálása. Itt. Most.
Hogy hogyan kell akkor kezelni, integrálni ezeket az ösztönös, állati részeinket, arról meg még majd a maga idejében beszélünk.
2019.05.19.
